A Kincskereső meseterápia a jungi analitikus szemléleten alapul. Carl Gustav Jung neve nem ismeretlen azok számára sem, akik nem folytattak pszichológiai tanulmányokat. Munkáiban, sok a pszichológiába általa bevezetett fogalom, alapvetés jelenik meg, ilyen az archetípus , a kollektív tudattalan, az animus, – anima, árnyék, a szinkronicitás, az extra,- és introverzió fogalma.
A mesék kapcsán a legtöbbet a szimbólumokkal és az archetípusokkal foglalkozunk. A jungi felfogás szerint, ugyanis, a psziché mélyrétegei képekben, metaforákban, érzetekben tudnak megnyilvánulni, a mesék pedig mindezeknek hordozói és megjelenítői. A szimbólum szó a görög “symbolon” szóból ered, jelentése, egybevetés, összevetés, melléállítás. Képben, zenében jelenítődik meg leggyakrabban, a művészek fontos kifejezőeszköze. Erőt, energiát, rezgést, képvisel, lehet kultúrától független és kultúránként eltérő. Megismerése, hatása, erőt adhat, felismerést hozhat, mindenképpen hat ránk, mivel egyfajta sűrített, ugyanakkor rétegzett jelentést hordoz, emellett pedig érzelmi többletjelentést kapcsolunk hozzá. Elegendő, a történelem során “eljátszott” hatalmi szimbólumokra gondolni, nem tudjuk csak képként értelmezni őket, azonnal megjelenik érzelmi viszonyulásunk is.
Éppen ezért, a szimbólumok megértése, nem logikai folyamat, beleéléssel, és meg-, ill. felfejtéssel juthatunk hozzájuk közelebb. Ez történik akkor is, amikor alkotás során a belső kép, kívülre, a lapra, az agyagba formázva kerül megjelenítésre. Ami bennem van, amibe benne vagyok (akár nyakig), ahhoz kevésbé tudok odafordulni, amit alkottam, ahhoz már van lehetőségem viszonyulni valamilyen formában.
Jung visszaemlékezéseit olvasva, vagy akár az életéről szóló filmet nézve, számomra a legérdekesebbek a döntéseit, illetve a döntési helyzeteit megelőző álmok, illetve az a képesség ahogyan engedte hatni, dolgozni, megjelenni a szimbólumokat, és a mód ahogyan közelített azok megfejtéséhez.
Ez egészen elképesztő abban a vonatkozásban, ahogyan ezeket a belső vívódásait összefűzi tudományos gondolkodásával. Komolyan veszi az üzeneteket, nem kérdőjelezi meg azok fontosságát. Ez az attitűd a gyógyítói minőségét, a páciens felé irányuló figyelmét is áthatja. Két kiragadott, számomra különös élményt adó mozzanata a visszaemlékezéseinek, jól kapcsolható a szimbólumokhoz, és azok formáihoz.
A kollektív tudattalan fogalmához vezető egyik első álmában, Jung egy nagy házról, a saját házáról álmodik. Itt végig nézi a szinteket, a felsőtől a pincéig, és ahogy lefelé halad egyre régebbi stílusú bútorokat, környezetet észlel. Az emeleti rokokó stílustól, a földszinti XV-XVI. századi stíluson át végül eljut a pincébe is, ahol a római kori rétegek után, egy kőlap alatt még mélyebb rétegekbe vezető lépcsőn egy sziklaüregbe jut, ahol csontokat, ősi, őskori kultúra maradványait találja meg. Ezt az álmot Freuddal is megvitatta, azonban nem volt ínyére a freudi értelmezés, mivel Freud ragaszkodott az álomban megjelenő koponyák jelentőségének a boncolgatásához, és a kinek a halálát kívánja vajon Jung – értelmezési vonalhoz. Maga Jung ugyanakkor arra jutott az álommal kapcsolatosan, hogy a ház a pszichének valamiféle képe, ahol a tudat a nappali, a földszint már a tudattalan, és végül olyan mélyre jut, ahol már nincs olyan fény, – olyan részekbe, amelyeket már nem lehet a tudat felől megközelíteni. Az álom, olyan további rétegekbe vezetett le, amelyek letűnt időket és átélt tudati fokozatokat ábrázoltak.
A másik izgalmas mozzanata visszaemlékezéseinek saját tornyának felépítése.
Egész tevékenységének, izgalmas, kimenete- túl a tudományos megközelítésen, – az az emberi önértelmezés és az a tudatos építés is, ahogyan mindez egy saját maga által létrehozott épületben megvalósul, összegződik. Visszaemlékezéseiben, a következő gondolatokkal vezeti be az építés folyamatát: ” Tudományos munkám révén lassanként szilárd alapra helyeztem fantáziámat és a tudattalan tartalmakat. Csakhogy a szót és a papírt nem tartottam elég reálisnak; kellett hozzá még valami. Legbensőbb gondolataimat, és tulajdon tudásomat kőben kellett ábrázolnom, vagy kőben vallomást tennem. Így kezdődött Bollingenben a torony építése. Ezt az épületet építi, bővíti, alakítja egészen hosszan. Ahogyan másutt írja: ” Kezdettől fogva az érlelődés helye lett számomra a torony – afféle anyaöl vagy más anyaszerű alakzat, amelyben ismét az lehettem, ami vagyok, voltam és leszek. Olyan érzéssel ajándékozott meg a torony, mintha kő formájában születtem volna újjá.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: